Mindig a legkiválóbb dolgozók égnek ki

A kiégés veszélye érdekes módon azokat fenyegeti a legjobban, akik rendszerint 120%-on teljesítenek, akik bármit bevállalnak, mert extra teherbíró képességgel rendelkeznek. A legnagyobb nehézséget azonban éppen az jelenti számukra, hogy miközben a végletekig terhelhetőek és elkötelezetten végzik a dolgukat, egyre jobban frusztrálódnak.

A burnout fenyegető veszélyt jelent dolgozójára, ha legalább három illik rá az alábbi jellemzők közül:

1. Kulcsemberről van szó, aki maga is tisztában van azzal, hogy a cég szempontjából nélkülözhetetlen a szakmai tudása, tapasztalata.
2. Ha pár jelzővel kellene őt leírnia másoknak, nem hagyná ki az alábbiakat a felsorolásból: teljesítmény-motivációjú, feladat-orientált, maximalista, céltudatos, megbízható, terhelhető, bármikor lehet rá számítani.
3. Munkamániás, vagy legalábbis olyan jeleket mutat, hogy ezt feltételezhetjük róla. Gyakran (önszántából is, vagy ellentételezés nélkül is) túlórázik, hazaviszi a munkát, hétvégén, vagy éjjel ír a céges e-mail címéről. Nem veszi ki az időarányos szabadságnapokat, sőt, az év végére felhalmozódott napokat sem akarja kivenni a sok munkára hivatkozva. Szabadsága alatt is bejár a munkahelyére ilyen-olyan indokokkal, ragaszkodik ahhoz, hogy szabadság alatt is elérhető maradjon. Ahelyett, hogy a családdal töltené a hétvégét és közös programokat szerveznének, inkább vállalja a hétvégi túlórákat is.
4. Nincs hobbija, kedvelt szabadidős tevékenysége, ami a feltöltődést, érzelmi, mentális és fizikai kikapcsolódást biztosíthatná számára.
5. Nincsenek barátai, akikkel eljárna szórakozni, sajnálja az energiát az efféle időtöltésre. Az introvertált személyiségű emberekre különösen jellemző, hogy nem vágynak a társaságra. Emiatt a céges bulikból is inkább kimarad, és így egyre elszigetelődik a munkatársi közegben. Ez egy ördögi kört indíthat be, egyfajta mártír szerepbe sodorja magát: a sok munkára hivatkozva nem megy el este sörözni a kollégákkal, miközben éppen az frusztrálja, hogy kimarad a effajta informális vérkeringésből.

A munkáltató számára az a legrosszabb hírem a kiégéssel kapcsolatban, hogy ha már nem csak fenyegető veszélyként leselkedik a dolgozóra, hanem ténylegesen burnout-szindrómában szenved, szinte reménytelenné válik a motiválása és hosszú távú megtartása.

Sokan kérdezik tőlem, vezetőként mit tehetnek annak érdekében, hogy időben észleljék a fenyegető kiégést. A legtöbb, amit tehetnek, hogy komolyan veszik a segélykiáltásokat. A burnout nem egyik napról a másikra csap le az áldozatokra. Vannak előjelei, tünetei, amiket ha időben észlelünk, még megfordíthatjuk, vagy legalábbis lassíthatjuk a folyamatot.

A kiégés olyan emocionális és fizikai kimerülést jelent, amely a reménytelenség és az inkompetencia érzésével párosul, és sok esetben az ideálok, célok teljes elveszítésével jár. A burnout-szindróma kialakulása egyértelműen elkülöníthető szakaszokból áll. Az eleinte megnövekvő lelkesedés napról napra elégedetlenségbe, szorongásba és félelembe csap át, melyet – ha az érintett személy nem tud megfelelően kezelni – a teljes frusztráció és apátia jellemez.

A burnout-szindróma kialakulása során az alábbi mérföldköveket élik meg az érintettek:

Első szakasz: a lelkesedés
A lelkesedés szakaszában a dolgozó még önként és örömmel vállal feladatokat, tűz ki célokat, melyeket lelkesen be is tart. Példamutató munkaerő, aki a munkahely minden gondját, baját, projektjét élharcosként cipeli a vállán. A sok-sok feladat és munkával töltött idő, az állandó elérhetőség lassan nélkülözhetetlenné teszi. Egyre több munkafolyamatban vesz részt, egyre fontosabbnak érzi magát, és mind inkább beleéli magát mások – ügyfelek, főnök, beosztottak – szerepébe.  A magánélet lassan háttérbe szorul, és állandóan űzött-hajszolt szerepben érzi magát. Teljesítménye egy idő után viszont csökkenni kezd, hiszen mindenkinek véges a teherbírása. Az extra munkamennyiség csak ideig-óráig bírható fizikai kimerülés nélkül. Mivel azonban mindent személyes sikerként vagy kudarcként él meg, a fizikai fáradtság mellé érzelmi kimerülés is párosul. Fizikai tünetek között sokan említik a stressz-kezelési, indulatkezelési nehézségeket, alvásproblémákat (pl. álmatlanság), és egészségügyi zavarokat (pl. emésztési problémák, kezdődő gyomorfekély, migrénes panaszok, állandó fáradtság stb.)

Második szakasz: a döntés
Ez egyszerre jelenthet megoldást és a helyzet romlását is. Ha valaki észreveszi magán a fenti tüneteket és felismeri a munkához való hozzáállása közötti közvetlen kapcsolatot, sikeresen vissza tudja állítani a magánélet és a munka, a feladatok és a szabadság egészséges egyensúlyát. Kimerültsége elmúlik, és a korábbi hiperaktív lelkesedésből kialakulhat a munka iránti kiegyensúlyozott szeretet. Ha viszont képtelen leállni, a lelkesedést erős frusztráció váltja fel, melyben a nélkülözhetetlenség érzése már nem kiváltság, hanem átok. Empatikus, beleérző képessége telítődik, és általános undor vagy gyűlölet fogja el munkatársaival, főnökeivel, ügyfeleivel szemben. Ennek eredményeképp csökken az elvárása önmagával szemben, ellenben nő a bűntudata. Romlanak munkatársi kapcsolatai, hangulata változékonnyá, munkabírása gyengébbé válhat, és gyakran másokat hibáztat a helyzetéért, tehát képtelen felismerni a saját szerepét és felelősségét.

Harmadik szakasz: az apátia
A burnout harmadik szakaszát, akárcsak az elsőt, heves érzelmek jellemzik, csak éppen azokkal ellentétesek. Visszahúzódik, elhanyagolja feladatait, kerüli az újabb célkitűzéseket, fél az esetleges valós vagy vélt kudarcoktól.

A kiégés folyamatának időhorizontja egyénenként nagyon eltérő, 2-7 éven belül bármikor, akár pár hónap leforgása alatt is lezajlódhat, a fiatal generációknál sajnos egyre rövidebb idő a jellemző.

Ha a kiégéssel kapcsolatos lehetséges megoldásokat kutatjuk, akkor a megelőzésre és persze a tünetek kezelésére kell sokkal-sokkal több energiát fordítanunk.

A fentiekben említett “segélykiáltások” már az első szakaszban is felfedezhetőek. A legtöbb munkáltató és vezető ott követ el hibát, hogy a kiváló, terhelhető, példamutatónak titulált dolgozókat hagyja a végletekig terhel(őd)ni és valóságos kincsesbányaként tekint rájuk. Nem fordít kiemelt figyelmet arra, hogy a munka-magánélet egyensúlya ne boruljon fel már mindjárt a lelkesedés fázisában. A megelőzés így hát alapvetően munkaszervezési kérdés, a munkacsoportok és munkatársak közötti igazságos és egyenletes munkamegosztásra és terhelésre való törekvés, a szabadságolások tudatos szervezése (pl. legalább évente egyszer két egybefüggő hét) mindenképpen hozzájárulhat ahhoz, hogy ne alakuljanak ki egyenlőtlenségek se a részlegek között, se az egyes dolgozók szintjén. A dolgozók tudatos motiválásával fenntartható egy kölcsönös bizalomra épülő és szenzitív kapcsolat a vezetők és beosztottak között, mely alkalmas lehet a vészjelzések időben történő észlelésére.

Ha azonban vezetőként úgy tapasztalja, hogy valamely dolgozóját komolyan fenyegeti a kiégés, és már a második vagy harmadik szakaszba lépett, haladéktalanul cselekedjen! Fordítson több figyelmet rá, beszélgessen el vele őszintén (ha szükséges, akár többször is), vállalja nyíltan az aggodalmait! Mondja el, hogy fontosnak tartja őt és úgy érzi, nem jó úton halad. Fejezze ki, ha szeretné őt abban támogatni, hogy mélyebb gyökereket eresszen a cégnél, ha nem akarja elveszíteni őt a kiégés miatt. Adjon neki perspektívát! Sokszor a megszokott napi rutinok és munkaköri adottságok nem sok lehetőséget adnak a változtatásra. Ez esetben gondolja át, milyen más munkakörökben bizonyíthatná rátermettségét a dolgozó, ahol lehetőség lenne új, kiegyensúlyozottabb munkaszervezési szabályok kialakítására. Ha szükséges, kérjen szakértő segítséget egy kiégéssel is foglalkozó business coach vagy munkahelyi mentor személyében!

Töltse ki tesztünket és állapítsa meg szenved-e hasonló problémában!

A következő kérdésekre egyértelmű “Igen” vagy “Nem” választ adjon az első benyomásai szerint:

1. Régóta az az érzése, hogy munkahelyi teljesítményét senki nem ismeri el és nem értékeli?
2. Nem szűnő vagy időről időre kiújuló kimerültség, fáradtság, koncentrációs zavarok gyötrik?
   
3. Munkahelyén a kollégái gyakran csipkelődnek Önnel?
   
4. Azt vette észre, hogy munkahelyén egyre gyakrabban van elege az ügyfelekből/munkatársakból, és ellenszenvesnek találja őket?
   
5. Nélkülözi felettesei dicséretét?
   
6. Vannak olyan testi panaszai, melyek megnehezítik az életét, az orvos viszont semmilyen szervi okot nem talált a háttérben?
   
7. Egyre gyakrabban kételkedik abban, hogy annak, amit csinál, van értelme?
   
8. Szabadidejében is gyakran tépelődik a munkahelyi gondjai miatt, azokkal kel és fekszik?
   
9. Az utóbbi két évben érte valamilyen súlyos magánéleti csalódás, krízis?
10. Munkahelye teljesítményorientált, nagyok az elvárások, és Önnek kevés beleszólása van munkaidejének beosztásába, alakításába?